2009. október 1., csütörtök

Jill Mansell: Újrakezdés

A regény főszereplője Ginny az elvált egy gyermekes asszony. Jem (a lánya) egyetemi éveit kezdi meg éppen Bristolban, amit azt jelenti, hogy elköltözött otthonról. Vajon mit fog most csinálni Ginny így, hogy egyedül van? Úgy dönt szerez magának egy albérlőt, aki esetleg az újdonsült barátnője is lehetne. De ez az albérlő épp lelki válságban szenved, szóval nem igazán felel meg a főszereplő hölgy elvárásainak. :) Mivel az előbb említett okok miatt Ginny nem igazán bír otthon maradni ,ezért úgy dönt, hogy elvállal egy pincérnői állást, ami egy igazán jóképű főnökkel kecsegteti :) Vajon ebből az egészből mi fog kisülni?!

A tizenharmadik történet után szükségem volt valami könnyed, szórakoztató olvasmányra. Ebben nagy segítségemre volt Jill Mansell regénye, amit még a Molyon keresztül szereztem be. :)

Bevallom derekasan, hogy azért a szórakozás mellett ért egy-két bosszúság is miközben olvastam. Nem vagyok teljesen megelégedve, de lehet túl nagy elvárásom volt a Setterfield mű után. Így nem vagyok benne biztos, hogy most kellett elővennem és lehet nem is most kellene írnom róla, mert nekem ez csak egy közepest ért meg. Megmondom miért, mert valahol a könyv háromnegyedénél erőteljesen elkezdtem unni. Szerintem túl hosszúra nyúlt és túl sok kis apróság volt a történetben, ami nélkül így is nagyon jó lehetett volna.

Persze ezek a bosszúságok eltörpültek amikor kacarásztam egy-két vicces jeleneten, megjegyezésen. :) Összességében jópofa történet egy igazán kellemes külsőbe burkolva.

Ezek után nem tudom kacérkodjak-e még az írónő többi könyvével is. Lehet nem kéne annyira erőltetni, vagy tévedek?

Értékelés: 10/6

Mások is olvasták:
Olvasónapló: ITT
Kultúrmánia: ITT


0 megjegyzés: