2010. március 25., csütörtök

Fekete István: Őszi vásár

A novellás kötetekkel mindig bajban vagyok, főleg akkor ha egyszerre több történet is van, amit ki szeretnék emelni. Melyik is tetszett jobban, melyikről meséljek többet? Csupa-csupa gondot jelent ez nekem. :) Így hát úgy döntöttem, hogy most egy összefoglalót fogtok kapni, így egyik történet sem fog az előtérbe kerülni. :)

Fekete István novellás kötetében maga az író válogatta össze a történeteket. A könyvet összesen két nagyobb fejezetre bontotta, melyeket az alábbi címmel látta el: Gölle és Erdő-mező.

A Gölle című fejezet nagyobb lélegzetvételű, pontosan negyvenegy rövid elbeszélés található benne. Ebben részben elsősorban gyermekkorára emlékezik vissza, melyben megjelenik a szeretet és a barátság. Mindemellett előtérbe kerül a fiatalkori szerelmek első mozzanatai és annak csalódásai is.

A második fejezetben, - melyben közel egy tucat elbeszélés szerepel, - szerepet kap a természet
, így hangulatos és varázslatos párbeszédekben érvényesülnek az erdők, az állatok és a növények, melybe szívesen elmerül az olvasó.

Biztos vagyok benne, hogy azon olvasók akik szeretik a természet hangulatát és Fekete István történeteit, remekül fognak szórakozni. Ajánlom minden korosztálynak. :)

A könyvért köszönet a Lazi kiadónak!

Értékelés: 10/9
Mások is olvasták:

1 megjegyzés:

Joeymano írta...

Én korosztály vagyok, nekem kell. :D