2010. március 9., kedd

Mary Hooper: Édességek kicsiny boltja

"Hanem itt és most keserves, szívszorító veszedelem leselkedik minden nap. Lánggal égő szakadék szélén egyensúlyozunk."

Hannah egy nap megérkezik a fergeteges Londonba, hogy segédkezzen nővérének Sarahnak az édességek gyártásában. A kislány nagy reményekkel érkezik a városba, ám a kezdeti lelkesedést felváltja a pestistől való félelem. Eleinte leperegnek róla az események és elveszik a nagyváros szemlélődésében, addig a pillanatig míg komolyra nem fordulnak a dolgok. A történetet Hannah szemszögéből láthatjuk, így leginkább őt ismerhetjük meg.

Sok könyvesbloggernél olvastam, hogy megtévesztőnek találták a regényt a borító miatt. Nekem tetszik és szerintem illik is a regényhez, hiszen nem más van rajta, mint a főszereplő. A másik gondolatom ehhez, hogy én abszolúte felnőtt vagy majdnem felnőtt irodalomba sorolnám, sőt én azoknak a kis ifjoncoknak ajánlanám is, akik a történelem órán ezt a kort tanulják. Az írónő remekül és hitelesen ábrázolta az akkori Angliát, ezért biztos vagyok benne, hogy rengeteg tanulnának belőle a középiskolások és a gimnazisták. Nem hiszem hogy annyira mimóza lelkűek lennének, hogy ne lehessen a kezükbe adni.

Habár a történetben elsősorban a pestis kapja a főszerepet nem pedig a szereplők, mégis nagyon hamar szívembe zártam Hannah kisasszonyt, talán azért is, mert ha egyszer lányom lesz biztos vagyok benne, hogy ezt a nevet fogja kapni. :) De Sarah szerepét kidolgozatlannak gondolom, ugyanis nagyon keveset tudunk meg róla, attól függetlenül hogy Hannah ott él nála. De ugyanezt elmondhatnám a többi karakterről is, akik szintén komoly szerepet kaptak a regényben mégis olybá tűnik, mintha eltörpülnének a történetben. Ha a nagyobb figyelmet kaptak volna, akkor bizonyos haláleseteket még érzékletesebben tudta volna átadni az írónő, így nem éreztem volna azt, hogy ez is egy a sok közül.

A másik nagy gondom a könyv rövidsége. Nyugodtan lehetett volna még egy kicsit boncolgatni, na persze nem a pestist, hanem magát a történetet. Túl hamar kezdődött és túl gyorsan lett vége. Az írónő nyugodtan gyúrhatta volna még egy picit. No, majd meglátjuk mit tartogat a következő kötetben. ;)

Mindezektől függetlenül izgalmas és olvasmányos, és akit érdekel ez a téma annak különösen tetszeni fog. :)

Értékelés: 10/7

Mások is olvasták:
Szee: ITT
Picurka: ITT
Meseanyu: ITT

7 megjegyzés:

Csenga írta...

Ezt még akkor olvastam mikor blognak még híre sem volt:-))
nekem nagyon tetszett,és a polcon vár az Eliza Rose is...

Christina alias Pöfivonat írta...

Nekem is tetszett, csak voltak benne hiányosságok, amitől ezerszer jobb lehetett volna. :) Az Eliza Roset én is szeretném. :D

Amadea írta...

Ezer éve szemezek vele, pdg az Eliza Rose megvan:)

Joeymano írta...

Én is felettébb érdeklődöm a könyv után. Ha megjön az ösztöndíj (évek kérdése :S) visszamegyek a boltba, és megveszem. :)

Christina alias Pöfivonat írta...

Tegyétek, vegyétek. :) Ha valakinek van egy felesleges Elisa Rose hozzám vághatja. :D

PuPilla írta...

Remélem a folytatás majd kielégítőbb élményt nyújt :D

Christina alias Pöfivonat írta...

Ezzel se volt probléma! :) Abban bízom hogy többet megtudunk a szereplőkről. :)