2010. május 16., vasárnap

Garay Zsuzsanna: Bosszú

Dániel és Irén író édesapja egy váratlan pillanatban meghal. Mivel gazdag és sikeres szerző volt, így joggal számíthatott a két testvér arra, hogy az édesapjuk minden vagyonát rájuk hagyja. Ám az édesapa mindezt másképp gondolta, mivel egy olyan nőre hagyta az összes pénzét, akinek a kilétét senki sem ismeri. Így Dániel úgy dönt, hogy felkutatja a nőt és édesapja titkát. A kérdés már csak az, hogy Dániel felkészült-e arra, hogy megismerje édesapja múltját?

Garay Zsuzsanna felzárkózott azok közé az írók közé, akiknek a könyveit gondolkodás nélkül be kell szereznem, mivel tudom hogy nem fogok bennük csalódni. Most is nagy reményekkel vágtam bele a Bosszú című regényébe, de bevallom őszintén nekem egy pici csalódást okozott. Maga a történet remekül halad előre, ugyanis apránként kapunk egy-egy morzsát, hogy rá se jöjjünk mi fog kikerekedni az egészből, egészen a történet legvégéig. Sokáig nem is értettem mi miért történik, össze-vissza kombináltam hátha rájövök a titok nyitjára, nyomoztam mint egy Sherlock Holmes, de csak tippelgetni tudtam. Aztán egy nagy csattanóval a végén minden kérdésünkre megkapjuk a választ az utolsó fejezetben.

Ám és itt jön egy nagy DE! Mindezek mellett nekem hiányoztak a szerző szebbnél szebb gondolatai, mint ahogy a Találkozások című regényben előfordultak. Én ezeket a hasonlatokat, gondolatokat szeretem a műveiben és ebben a regényében ezek most hiányoztak számomra. Valószínűleg most inkább a történet felvezetésére fókuszált, ami valóban jól sikerült. :) De azért nekem hiányzik a korábban megismert igazi Garay stílus.

A történet egyszerű, hiszen a főszeplő Dániel és Irén egy ismeretlen nő után kutat, csupán egy nevet tudnak. Nem tudják hol él, mit csinál, és egyáltalán az apa miért döntött úgy ahogy. A kutatás során egyéb titkok is felszínre kerülnek, amikre nem biztos hogy fel voltak készülve, de így legalább közelebb kerülnek az apjukhoz. Olyan kérdésekre is megkapják a választ, amiket eddig nem tudtak vagy nem értettek. Dániel minden pillanatát a kutatásnak szenteli, de vajon mi vezérli? Tényleg az apját és a titkos nőt akarja jobban megismerni, vagy csak egy szeletet szeretne ő is a vagyonból?

Összességében megint egy olyan könyvet olvashatunk a szerző tollából, ami életszerű és elgondolkodtató, ajánlom minden kedves olvasómnak. :)

U.I.: Azt halkan megjegyzem, hogy szegény Dánielt folyamatosan "Deniel"-nek olvastam. Ne kérdezzétek miért. :D

A könyvért köszönet a Novum Pro kiadónak!

Értékelés: 5/4

Mások is olvasták:

4 megjegyzés:

Joeymano írta...

Én is "deniel"-nek kezdtem olvasni, aztán rájöttem, h ez egy magyar író, magyar könyve, tehát nem gáz, h magyar neveket használ. De mégsem vunk hozzászokva. :)

Erika írta...

Jól hangzik ez a könyv! :-)

Christina alias Pöfivonat írta...

Kölcsön tudom adni, ha gondolod. :)

Erika írta...

Gondoljam? :-))) De Te se vedd meg az Eltitkolt életet feltétlenül, ha nem akarod!