2011. szeptember 11., vasárnap

Carlos Ruiz Zafón: A szél árnyéka

"Barcelona csendes óvárosának szívében hatalmas épület áll. A kivénhedt palota falai különös labirintust rejtenek: ez az Elfeledett Könyvek Temetője. 1945 egyik ködös júniusi hajnalán egy megözvegyült könyvkereskedő kézen fogja kisfiát, és miután megesketi, hogy mindarról, amit látni fognak, soha senkinek nem beszél, magával viszi a titokzatos épületbe. Azt azonban egyikük sem sejti, hogy a látogatás az akkor tízéves Daniel Sampere egész életét gyökeresen megváltoztatja majd."

Valójában Passuth László egyik könyvét kezdtem el olvasni pár nappal ezelőtt, amivel nem is volt problémám, érdekes regénynek tűnt az is. Ám az élet néha közbeszólhat, akár örömöt vagy bánatot hozva. Nálunk most az utóbbi szólt közbe, ezért a hangulatom miatt valami borúsra vágyakoztam, így esett a választásom Zafón könyvére.

A történet fantasztikus, már akkor elrabolta a lelkemet, amikor beléptünk az Elfeledett könyvek temetőjébe. Izgalmasnak és ötletesnek találtam a bevezetést, különlegesnek éreztem, hiszen ki ne vágyna egy olyan helyre, ahol egyedi regényekre lelhet. Mindeközben úgy éreztem, hogy egyszer valahol, valamikor megtalálom a nekem szánt könyvet. Ám ahogy haladtunk a sorokkal, és elértem a történet feléig azon kaptam magam, hogy néhol unom a könyvet és csak azért olvasom, hogy eljussak a végére. Olyan érzés kerített a hatalmába, mintha az író maga se tudta volna mit tegyen, ezért megpróbálta kitölteni a hiányzó sorokat. A vége újra pörgős lett, tele lendülettel, izgalommal és élettel. Úgyhogy most már biztos vagyok abban, hogy az eleje és a vége született meg először a könyvnek, a közepét pedig úgy ahogy összerakta az író.

Fura, hogy szinte az összes könyvesblogger odáig meg vissza volt tőle, én meg nem éreztem azt, amit a többiek. Zafón  valóban gyönyörűen ír, de nekem valami hiányzott belőle a fent említett hibákon kívül. Lehet, hogy egyszerre túl sokat akart, túl sok mindent szeretett volna belevegyíteni a történetbe, hiszen volt benne krimi, romantika, humor, azaz szinte minden.  Még most is, ahogy írom a sorokat azon töprengek, vajon valóban megéri-e azt a négyest, de azért bízom benne hogy a következő regényében sikerül az általam felfedezett hibát kiküszöbölnie.

A szereplők közül nekem Fermín volt a kedvencem. Olyan férfi volt aki fittyet hányt mindenféle rosszra és képes volt mindent optimistán nézni. Ráadásul a megjegyzései is szórakoztatóak voltak. A többiekről nem tudok nagyon nyilatkozni, a főszereplőbe nem tudtam beleélni magam, nagyon távol álltam tőle.

"A két ködalak, apja és fia, lassan belevegyül a Rambla forgatagába. Lépteik zaját örökre elnyeli a szél árnyéka."

Carlos Ruiz Zafón könyve a hibái ellenére is elgondolkodtató és szórakoztató volt, kiváncsian várom mit alkotott az Angyali játszmában.

Értékelés: 5/4

Mások is olvasták:
Stippi: ITT
Katamano: ITT
Joeymano: ITT
Miestas: ITT
F-Andi: ITT
Nima: ITT
Zakkant: ITT
Amadea: ITT
Lobo: ITT
Zenka: ITT

0 megjegyzés: