"Mindhármuknak mást jelent. A fiú menekül előle, mert önnön sorsát látta
meg a véres tengervízben. A lány elébe megy, mert meg akarja érteni. A
férfi? Számára a barbárnak tetsző rítus a halálból fakadó élet
szimbóluma. De mindhármuk élete gyökeresen megváltozik tőle. A
borítékban volt néhány fénykép. Az egyiken az öreg Ris mutatta a
Blendének nyár végén megszületett tizedik unokáját, a másikon lelkesen
integettek neki cserzett arcú férfiak. Kétségkívül az ő kedvéért készült
a csoportkép. Valaki hiányzott róla. Kimondatlan, le nem írt kérdésére
Mario rossz helyesírással körmölt levele válaszolt kéretlenül is: Sano
már nincs a Szigeten."
Az ember nem is gondolja, hogy a La Mattanza cím mit takarhat, míg el nem olvassa a könyvet. Erre még a kolléganőm hívta fel régebben a figyelmemet, akkoriban az Ulpius gondozásában jelent meg. Sokáig egyáltalán nem
érdekelt a könyv, míg meg nem láttam az új kiadást a Könyvmolyképzőtől. A történet eleje becsapja az olvasót, hiszen annyira komoly a kezdés, hogy az olvasó nem is számít arra, hogyan folytatódnak majd az események. A La Mattanza egy erős kezdés után hirtelen átvált egy laza krimibe. De legalább a cím találó és megtudjuk mit is jelent ez a két szó.
Az egész nagyon hajaz a Vavyan Fable regényekre, mert az alapanyagok, amikből össze van gyúrva a történet igencsak jellemzőek az általam említett írónő munkáira. Van egy nő, van egy férfi és adott egy felderítendő bűntény. Ebből lesz egy romantikus krimi vagy legalábbis valami ehhez hasonló. Ez ebben a formában nagyon jól hangzik, hiszen szeretem ezt a műfajt. Csak az a baj, hogy Tara Monti történetvezetése nagyon hullámzó. Hol nagyon érdekes, hol nagy unalmas, ráadásul én kicsit hosszúnak éreztem, illetve a bűnügyi eseményben felbukkanó személyeket sem tudtam mindig hova tenni. Ez lehet az én figyelmetlenségem miatt is, pedig higgyétek el nagyon figyeltem. Mindezek ellenére mégis érdekelt a történet, mindenképpen meg akartam tudni, hogy mire számíthatunk a befejezésben.
A szereplőkkel nem igazán tudtam azonosulni, inkább csak külső szemlélő voltam az események forgatagában. Eljátszottam Poirot-t és megpróbáltam jó detektív módjára megkeresni a sorok között a bűnöst, amit egyáltalán nem bántam.
"A magányos, kötődni nem akaró férfiak drogját fogyasztotta: dolgozott."
Valójában miért is adok rá négy pontot? A regény vége fele úgy éreztem, hogy számomra csak egy hármast ér meg, ám a csattanó a végén annyira ledöbbentett és annyira izgalmas volt, hogy hirtelen azon kaptam magam hogy végül négyest adok neki.
U.I.: De nem hiszem, hogy többször is elolvasom.
Értékelés: 5/4
Mások is olvasták:
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése