2012. szeptember 27., csütörtök

Jon Sprunk: Az Árny fia


"Othir szent városában ármány és korrupció uralkodik, így eszményi hely a független és gátlástalan bérgyilkosok számára. Caim az egyik legjobb közülük, ám egy félresikerült megbízást követően rá kell döbbennie, hogy fondorlatos összeesküvésbe keveredett. A törvény tisztességtelen őrei, a rivális orgyilkosok és az Odaátról származó mágia ellenében csupán utolsó célpontjának előkelő leányára számíthat, és Kitre, az oltalmazó szellemre, aki mások számára láthatatlan. Amikor az életéért és az igazságért folytatott küzdelem Othir veszélyes sikátoraiból a hatalom fényűző folyosóira vezeti, Caim pengéi és ösztönei már kevésnek bizonyulnak. Ahhoz, hogy a birodalom központjából szőtt összeesküvést leleplezhesse, az Árny elsőszülött fiának fel kell vállalnia súlyos örökségét."

A Fumax lassan azon kiadók közé fog tartozni, akik lassan de biztosan egyre magasabbra kúsznak fel a szeretem listámon. Habár ezidáig elsősorban képregényeket adtak ki, mostanában inkább a frissen megjelent fantasy könyvekre koncentrálnak. Legutóbb a Tövisek hercegét olvastam tőlük, ami az egyik legjobb fantasy könyv lett az idén, most viszont az Árny fiait vehettem a kezembe.

"A nagy bűnöket könnyű megbocsátani. A kicsik azok, amelyek éjjelente, magányunkban a lelkünket mardossák."

Bíztam benne, hogy Jon Sprunk könyve nem lesz majd csalódás, sőt, kifejezetten reménykedtem, hogy egy újabb gyöngyszemre lelhetek benne, annak ellenére, hogy a külföldi oldalakon vegyes sikereket ért el. Sajnos végül csalódás lett a vége.

A regény legnagyobb hibája, hogy képtelen beszippantani az olvasót. Ez valószínűleg abból fakadhat, hogy szerintem az író nem fektetett túl nagy hangsúlyt az apró részletekre. A világ nem volt olyan szinten kidolgozva, hogy azt teljes mértékben el tudjam képzelni, és beleélhessem magamat. Helyette viszont kapunk neveket, akik valamilyen rend tagjai, lényeket, aki árnyként szerepelnek a könyvben, de nem tudjuk honnan jönnek. Egyszerűen valahol elveszett mindennek a történelme. A másik gondom, hogy nem tudtam sem korban, sem térben elhelyezni ezt az egészet, pedig szeretem amikor egy-egy nagyobb terjedelmű regény esetén van egy térkép, ahol megnézhetem mi hova tartozik, ki kivel van szomszédságban, ennek a hiánya kicsit rontott az összképen. 

Muszáj megemlítenem a karakterábrázolást, ami szintén hiányos, de ez talán betudható annak, hogy egy trilógia első részét olvashattam. Míg Caimról és Zefiről viszonylag sok információt kapunk, addig Kit karaktere teljesen elveszik a történetben, pedig szorosan kötődik Caimhez. Úgy érzem Kit ennél sokkal több teret is kaphatott volna a bemutatkozásra, mivel biztos vagyok benne, hogy ennél több szerepet kap majd a történet előrehaladtával. 

Ami viszont rendhagyó a könyvben, hogy megpróbál valami teljesen újat, valami egyedit behozni a történetbe. Rengeteg akciójelenet, fordulat van a könyvben, ami arra készteti az olvasót, hogy ne akarjon egyhamar megszabadulni tőle. Habár a nyelvezete nem olyan szép, mint számos más fantasy írónál, ez ebben az esetben mégsem volt zavaró, hiszen a cselekmény sodrása viszont visz előre magával. 

"Megszületünk és meghalunk. Amit időközben teszünk, az senki másra nem tartozik." 

Habár hamar kivégeztem, mégis azt kell hogy mondjam, hogy nem vagyok maradéktalanul megelégedve és remélem, hogy a következő kötetekben már többet kapunk a világból, a varázslatból, és akkor talán már nem találok benne majd hibákat. 

Értékelés: 5/3,5

Mások is olvasták:
Nima: ITT
Profundus: ITT

2 megjegyzés:

Tara Nima írta...

a térkép nekem is nagyon hiányzott.

mindennel egyetértek, elég kidolgozatlan az egész, bár ettől függetlenül engem teljesen lekötött. viszont amíg a tövisek hercegére teljesen emlékszem, pedig azt régebben olvastam, ez valahogy gyorsan elfelejtődött.

Christina alias Pöfivonat írta...

Nima: szerintem pont azért felejtetted el, mert kicsit semmit mondó az egész, nincs amihez hozzákössed. ebben az esetben a több szöveg egy kicsit jobb lett volna. :)