2014. május 26., hétfő

Kathleen Tessaro: A parfüm titka


"Egy levél és egy váratlan örökség – az illatok rejtélyes világa Párizsban. Gyönyörűen megírt, különleges regény vágyakról, titkokról, emlékekről, szenvedélyről.

Egy francia ügyvédi iroda levélben értesíti a Londonban élő Grace Munroe-t, hogy a módos parfümmúzsa, Madame Eva d'Orsey ráhagyta a vagyonát. Csak egy probléma van: Grace sosem ismerte az örökhagyót. Innentől kezdetét veszi a kalandos és fordulatos utazás, amely során Grace felfedezi, ki lehetett a jótevője, aki megbabonázta a párizsi és a New York-i felső tízezer életét az 1920-as évektől kezdve. Ki volt valójában Eva d'Orsey, aki mindent önmagától ért el, csakis a saját tehetségéből, és végül milyen árat fizetett a sikerért? Mire kiderül az igazság, Grace Munroe élete örökre megváltozik. Nemcsak arra jön rá, miért éppen ő örökölte a vagyont, hanem tanulva Eva d'Orsey sorsából, döntenie kell: azt az életet éli-e tovább, amelyet mások elvárnak tőle, vagy azt, amelyet a szíve diktál."

Annyira szerelmes vagyok ebbe a könyvbe, hogy még napokkal az olvasása utána is teljesen a hatása alatt vagyok. A borítója rögtön elvarázsolt, a történetbe pedig szinte azonnal beleszerettem.

"A parfümnek az a feladata, hogy elmesélje a történetünket: kik vagyunk, kik lehetnénk, talán még azt is, hogy kivé félünk válni…Ez mind lehetséges. Ez nagyon intim dolog, pont olyan, mint a kézírás vagy a beszédhang. Olyan érzéseket közöl, amelyeknek nincs nevük, nincs nyelvük."

Hihetetlen módon magával rántott már az első mondatával, ami általában a legtöbb olvasmányommal nem szokott megesni. 
Minden akkor kezdődött, amikor Grace Monroe levelet kap Franciaországból, amiben közlik vele, hogy azonnal utazzon az országba, mert egy hatalmas vagyon örökösévé vált. Természetesen Grace nem akar hinni a szemének, ezért mindenképpen maga szeretne utánajárni ennek a rejtélyes dolognak. A megérkezése után nem sokkal nyomozásba kezd, hiszen a jótékony adományozót nem hogy személyesen, de még csak hallomásból sem ismerte és ezt addig nem hajlandó elfogadni, amíg minden kérdésére meg nem kapja a választ. A történetet két szálon futtatja a szerző, az egyikben Grace nyomozásában vehetünk részt, míg a másikban megismerhetjük a titokzatos Eva d'Orsay múltját. Mindkét szemszögben megtaláltam a számomra érdekes momentumot, ami miatt annyira szerettem ezt a regényt. Az írónő olyan eleganciával és nőiességgel ruházta fel a történetet, ami miatt az olvasó egyszerűen elveszik a sorok között.

A könyv hangulata az igazi 1920-as éveket idézi meg, szinte magam előtt láttam azokat a nőket, akik cigarettával az egyik kezükben, egy pohár pezsgővel a másikban kacérkodnak a férfiakkal, hangosan nevetnek miközben jazz zenét hallgatnak és táncolnak. Nem beszélve arról, hogy a történet sem éppen mindennapi, hiszen a nyomozás mellett megismerhetjük a parfümök világát is. Valójában a nyomozás elhalványul, magunk is kitalálhatjuk a sztori végét, ám ennek ellenére mégis magával ragad mind Grace Monroe, mind Eva d'Orsay élete.

A könyvet egyfajta történelmi regényként is felfoghatjuk. Süt a könyv lapjaiból, hogy az írónő szerette írni ezt a történetet, szeretett Párizsban, illetve a huszadik században kalandozni és többek között pontosan ezért szerettem én is ezt a regényt. 

Grace Monroe élete úgy vélem nem volt könnyű, hiszen egy csalfa férj és az életét körüllengő rengeteg kérdés csak megnehezítette számára a létezést. De ennek ellenére erős maradt, csökönyös és hajthatatlan. Elutazott egy vadidegen országba, egy tőle távol álló szokatlan kultúrába, mivel akkoriban Franciaországban nem csak a színek, de az illatok és az ízek is sokkal harsányabbak, hivalkodóbbak voltak, mint Angliában. Mondhatni egy teljesen új életet kellett megismernie és eligazodnia benne. 
Eva d'Orsay vesztét az okozta, hogy fiatalon naiv és hiszékeny lány volt, de a sok viszontagság után a sors végül kegyes volt hozzá, ám ezért cserébe súlyos árat kellett fizetnie. Mindkét nő életében van egy közös pont, amire csak a regényben kaphatjuk meg a választ.

A parfüm titka elvitt a múlt egy olyan szegletébe ami nagyon is kedves a szívemnek. Imádom ha egy történet a huszadik század kezdetén játszódik, egyszerűen képtelenség nem szeretni ezt az időszakot. Egyszerre buja, titokzatos, nőies és elegáns minden hibájával együtt, ám én ennek ellenére is egyszerűen imádom és ezért meglehet kicsit elfogult vagyok a könyvvel szemben.

"A levegő egyszerre volt ismerős és idegen. Nedvesen zöld és halványan dohos, tengerillatú, mint az osztriga, és frissítő, mint a pezsgő."

Kathleen Tessaro könyve ízig-vérig női regény, hiszen nem csak a történetből, hanem a szereplőkből is árad a nőiesség, ezért mindenképpen olyan olvasóknak ajánlom, akik szeretnek az ehhez hasonló művekbe belefeledkezni. Engem lenyűgözött és magával ragadott a múltban való utazás, a szereplők élete és ahogyan próbálták megkeresni a kérdéseikre a választ. Természetesen kedvenc lett.

Értékelés: 5/5***


Mások is olvasták:

2 megjegyzés:

Amadea írta...

Már beszéltük, hogy én is szeretek néhanapján ilyen női regényeket olvasni - annyira átjön a lelkesedésed, hogy majd feltétlenül belelesek ebbe a könyvbe.:)

Christina alias Pöfivonat írta...

Amadea: te lennél az egyik akinek mindenképpen ajánlanám, mert szerintem tetszene. :) Tegnap hoztam haza a Mozart múzsáját, hát nagyon kíváncsi leszek.