2014. július 5., szombat

Nyári olvasmányok,


avagy engem is elért a nyári szünet. Az utóbbi időben kevesebb lehetőségem van arra, hogy bejegyzéseket irkáljak, ráadásul szeptemberben valószínűleg még inkább megsűrűsödnek a teendőim, mert a Nagy óvodába megy. Igen, már itt tartunk! Így az is megfogalmazódott bennem, hogy esetleg bezárom a blogot hiszen ha nincs időm rá akkor minek, de ez még nagyon képlékeny. Egyelőre nem érzem azt, hogy nekem ezt folytatni kéne, vagy ha igen akkor van-e értelme annak hogy heti egy poszttal előrukkoljak. Na mindegy. Valójában nem is erről akartam írni, hanem arról hogy miket tervezek a nyáron olvasni.

Ez az időjárás totál összezavar, mert nekem a nyár arról szól hogy megdöglünk a melegben, locsoljuk magunkat vízzel és strandolunk a gyerekekkel a kertben. Erre hol fázunk, hol megsülünk és ettől olyan érzésem van, mintha ősz felé közelednénk erőteljesen. De szerencsére nem így van. :) Ráadásul a kertünkben most fog virágozni minden, így olyan színpompa van hogy azt leírni nem lehet, ezért most inkább már kint üldögélek és gyönyörködök benne. Könyv szempontjából az idei nyarat leginkább a romantika jellemzi, egyszerűen képtelen vagyok arra, hogy más fajta műfajt is a kezembe vegyek. Falom a szebbnél szebb romantikus könyveket, legyen az komolyabb, humorosabb, tök mindegy, csak szerelem legyen benne. Emiatt most a többi stílus (fantasy, krimi) teljesen háttérbe szorul és van egy olyan érzésem, hogy ez egy darabig nem is fog változni. Ezért a nyári olvasmányaimat is leginkább ebből a műfajból válogattam ki. 


Ezeket a regényeket mindenképpen szeretném elolvasni az elkövetkezendő hónapokban, de lehet hogy valami még becsúszik közben, szerencsére azért van miből válogatnom. :) Hogy mindről fogok-e írni? Fogalmam sincs, viszont az érdekelne, hogy titeket ezek közül mely könyvek érdekelnek. :)


3 megjegyzés:

Bea írta...

Szerintem heti egy posztnak is van értelme, sőt havi egynek is, annyit írj, amennyi jólesik. :) Engem a Shadow and Bone meg az M. C. Beaton érdekelne. De a többire is hagyom rábeszélni magam. ;) :D

Andi írta...

Néhány címét hallottam már, de nem tudom miről szól, néhánynak nem is........... így azt nem tudom, hogy mit olvasnék, de a Hazatérést nagyon szerettem!
Egyébként pedig blogolj, írj, ha szeretnél, ne írj, ha nem szeretnél, de szerintem felesleges bezárni: ha rákeresnek egy könyvre nálad is megtalálják esetleg, és klassz könyveket lehet találni itt.

Anaria Matthews írta...

Szerintem ne égess fel minden hidat Pöfi. Írsz amikor tudsz mi meg elolvassuk amikor tudjuk :) Én két hónapig nem írtam egy vak hangot se a blogba de most jó volt újra :)

Én ezekből a szívszelidítőt, a hazatérést, meg az égből lopott szerelmet detto elolvasnám :)